A hatvankét éves, háromszoros Oscar-jelölt Helen Mirren a Dame előnevet viseli és idén II. Erzsébet angol királynő megformálásáért kapott Oscar-díjat, de mindez nem gátolta meg abban, hogy szerepet vállaljon A nemzet aranya című kalandfilm folytatásában. A forgatás során készült interjúból kiderül, hogy a művésznő csak annyira veszi magát komolyan, amennyire kell: nem csinál nagy ügyet sem az Oscarjából, sem abból, hogy milyen szerepeket választ és direkt örül, hogy ezúttal nem kellett rengeteg szöveget bemagolnia.
Helen Mirren a tavalyi velencei filmfesztiválon
- Sokat főtt a feje amiatt, hogy milyen szerepet vállaljon el először az Oscar-díj után?
- Az Oscar idején az Inkheart című nagy fantasy-filmet forgattam, ami remek volt, mert pont ellensúlyozta az Oscar-díj komolyságát. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azt a munkát nem vettem komolyan, de szórakoztató volt dolgozni rajta. Úgyhogy, amikor jött A nemzet aranya 2 - Titkok könyve, nem aggódtam amiatt, hogy rossz döntést hozok, mert nem is éreztem nyomást ezzel kapcsolatban. Egyébként sem csak a filmes karrieremre koncentrálok, hanem folyton ingázok a televízió, a film és a színház között. Mellesleg az első A nemzet aranya nagyon tetszett nekem.
- Mi tetszett benne?
- Hogy felkeltette az ember érdeklődését a történelem iránt. Persze kalandfilm volt, de nagyon alapos háttérinformációkra épült, és szerintem a folytatás is így működik majd: a fantázia és a valóság határmezsgyéjén mozog, egy izgalmas történelmi eseményt aknáz ki egy nagy, szórakoztató filmhez. Hozzáteszem, hogy a szereplők személye is közrejátszott a döntésemben: Nic [Nicolas Cage], Ed Harris, Harvey Keitel, Jon Voight mind kiváló, komoly színészek; úgy gondoltam, inspiráló lesz velük dolgozni.
- Csak néhány hét telt el aközött, hogy megkapta az Oscar-díjat és hogy elkezdett dolgozni A nemzet aranya 2-n. Különleges elbánásban részesült itt?
- A megérdemeltnél biztos különlegesebben. (Nevet.) De az ilyesmi hamar elmúlik, és egyébként sem foglalkozom vele. Ugyanaz vagyok és leszek, aki voltam, és azt hiszem, hogy ha másképp kezelnek, mint korábban, azt egyrészt észre sem veszem, másrészt hamar letesznek róla, mert látják, hogy nem igénylem.
- Tudóst játszik a filmben, de feltételezem, hogy nem olyat, aki egész nap a könyvtárban ül...
- A figurám egy ókori nyelvszakértő, aki ért az ősi szimbólumok megfejtéséhez, és aki a film elején ellenzi a kincskeresést, mert időpocsékolásnak tartja, aztán mégis belekeveredik a dologba.
- Egy ilyen figurát ugyanúgy közelít meg, mint egy olyat, amilyet A királynő-ben játszott?
- Ehhez nem kellett olyan sok háttérinformációt gyűjteni, de értelemszerűen itt is ismerni kell a figura háttértörténetét. Nem akartam, hogy könyvmoly legyen, inkább olyan figura ő, aki sok időt töltött terepen, aki képes hónapokig Etiópiában táborozni, ha szükséges. Olyan, mint az igazi, kőkemény antropológus- és természettudós nők.
- Jon Voight figurájának az ex-felesége és Nicolas Cage anyja, ugye?
- Igen, de már vagy harminc éve elváltak Voight figurájával és nagyon konfliktusos a viszonyuk. Néhány percnél tovább nem bírják ki egy szobában anélkül, hogy egymásnak ne esnének, amit persze sokkal szórakoztatóbb eljátszani, mintha boldog házasságban élnének. (Nevet.)
- Mit szólt ahhoz, hogy Nicolas Cage anyját kell eljátszania? Ön szerint hasonlítanak egymásra?
- Nem, egy cseppet sem! Sőt, lélektanilag sem. Az az igazság, hogy én nem vagyok egy anyatípus, nem igazán tudom elképzelni magamat senki anyjaként.
- És milyen a közös munka? Jól kijönnek egymással?
- Nic szabad, fantáziadús és merész. Tudja, ő vadszívű (nevet), ami csodálatos. Én meglehetősen brit vagyok, és mindig azt kérdezem, hogy "na, mi a feladatom?", aztán megpróbálom a lehető legjobban teljesíteni. Ő viszont nem ragaszkodik az ilyen kötöttségekhez, szokatlanul közelíti meg a dolgokat.
- Ez a film meglehetősen nagyléptékű és fantasztikus díszletei vannak, például egy hatalmas, vízzel elárasztott barlangrendszer. Az ilyesmi lenyűgözi, vagy már abszolút megszokott önnek?
- Nem, mindig van egy bizonyos ejha!-érzés, amikor az ember belép egy ilyen stúdióba, és ezen a filmen volt jó pár ilyen élményem. A dél dakotai forgatás döbbenetes volt, ott álltunk Nic-kel és Jon Voighttal és áldottuk a szerencsénket, hogy a szakmánk révén eljutunk ilyen helyekre. Én ugyanezt élem át akkor is, amikor egy stúdióban felépített díszletbe lépek be. Lehet, hogy azért, mert a színház világából jöttem, mindenesetre nagyon szeretek stúdióban és nagy díszletek közt dolgozni, és az ittenieknél nagyobbakat nehéz lenne találni.
- A színészek gyakran panaszkodnak arra, hogy az ehhez hasonló nagy produkciókban alárendelve érzik magukat a speciális effektusoknak vagy a díszleteknek. Ön nem érez így?
- A produkció nagysága, a díszletek léptéke, kinézete fontos tényező, az igaz. Az ember a környezetéhez igazítja az alakítását, a mondatait. De persze nekünk színészeknek éppen az a dolgunk, hogy megelevenítsünk egy közeget, legyen az egy nappali szoba vagy egy ókori templom. Nem kószálhatunk fabábúként a hatalmas díszletben, hiszen végeredményben a figurák emberi történetére reagál majd a közönség.
- John Turtletaub (a film rendezője - a szerk.) említette, hogy ön nagyon elcsodálkozott azon, hogy folyton átírták a film forgatókönyvét. Feltételezem, hogy a Royal Shakespeare Companynél nem így mennek a dolgok...
- Általában valóban nem... De az első nap megtanultam a leckét: három héten át magoltam a szövegemet, aztán amikor megérkeztem a forgatásra, a kezembe nyomtak egy teljesen másik szöveget. Igazából nagyon nagy megkönnyebbülés volt, mert úgy érzem, mintha az elmúlt öt évben mást se csináltam volna, csak szöveget tanultam. Itt az egésznek improvizatív és életteli hangulata van, ami szuper. Kicsit Robert Altmanos (nevet).
- Jerry Bruckheimer jelenleg talán a világ legsikeresebb producere. Ez azzal jár, hogy túl elfoglalt ahhoz, hogy kimenjen a forgatásra?
- Nem, nagyon is jelen van. Ha nincs is kint minden nap a forgatáson, az irodájából követi az eseményeket és nagyon gyakran belefolyik a konkrét jelenetek kidolgozásába is. Tegnap is próbáltunk összehozni egy bonyolult jelenetet, úgyhogy leültünk együtt megbeszélni, a szereplők, Jon és Jerry. Szóval kézben tartja a dolgokat. Ez az első alkalom, hogy együtt dolgozunk, és bár korábban is azt hallottam, hogy jó vele dolgozni, őszintén szólva arra számítottam, hogy eléggé ijesztő lesz és a hollywoodi keménykedés megy majd. De pont az ellenkezőjét tapasztaltam, Jerry nagyon elfogadó és bátorító és az ember egyáltalán nem érzi úgy, hogy folyton kritizálni akarná. Nagyon tiszteli a színészeket és egyébként a rendezőket is. A férjem (Taylor Hackford rendező - a szerk.) egyszer készített neki egy tesztepizódot egy sorozathoz, és ő is azt mondta, hogy remek volt vele dolgozni.
- A közvélekedés szerint a színésznők 40 fölött egyre nehezebben kapnak jó szerepeket, ellenben ön karrierje abszolút virágzik. Meglepi ez?
- Most már eleve sokkal kevesebben vagyunk versenyben! És épp ellenkezőleg, én azt gondolom, hogy ha valaki kitartó, és elég szerencsés ahhoz, hogy megkapja azokat a szerepeket, amik segítségével kiléphet a csini, fiatal színésznő skatulyájából, és eléri, hogy a szerepei vele párhuzamosan megérjenek, akkor hosszú ideig a pályán maradhat. Szerintem ezzel a férfiaknak is meg kell küzdeniük ugyanúgy, nekik is nehézséget okozhat ez az átalakulás. Leonardo DiCapriót - amellett, hogy kiváló színész - azért is tisztelem, mert rákényszerítette a világot, hogy felnőttként tekintsen rá, ami valószínűleg nem volt olyan könnyű a Titanic után.
- A nemzet aranya után mik a tervei?
- Szeretnék pár hónap szünetet. Persze az egyik énem így is azt reméli, hogy közben kapok valami fantasztikus ajánlatot, de a másik énem inkább reméli, hogy nem.
- Például még egy akciófilmben?
- Az szép lenne! Mostanában teljesen rákaptam az akciófilmekre, lehet, hogy ezentúl csak ilyenekben játszom...
Forrás: Fórum Hungary
AJÁNLOM AZ OLDALT
